Illés Peti honlapja
Rólam

1994-ben születtem Budapesten. A Gimnázium
évei alatt tudatosult bennem, hogy mozgóképpel szeretnék foglalkozni.
Érdekelt az utómunka, képi-hangi egyaránt, az operatőri világ
és a színjátszás is.
2016-ban végeztem a Pázmány Péter Katolikus
Egyetem BTK Kommunikáció-és médiatudomány, Film-videó és Tv-rádió
szakirányon. Dolgoztam helyi, kereskedelmi rádióban mint hírszerkesztő-hírolvasó,
vágóként közszolgálati és kereskedelmi tévében. Jelenleg a HírTv
riportere-műsorvezetője vagyok, emellett a HírFm Station
voice feladatait is én látom el. Külsős óraadó tanár vagyok
a Pázmányon, ahová nagy örömmel tértem vissza.
Ha van szabadidőm, akkor ahogy csak
tudom járom a hegyeket, túrázok, zongorázok, illetve esküvők
fotózását és videózását is vállalom.
És mi az ami lendületet
ad? Ha elkészítek egy fotót, riportot majd kapok rá visszajelzést,
akkor azt szoktam mondani, már megérte. A negatív kritika is fontos,
ebben a szakmában véleményem szerint nincs
olyan, hogy tökéletes. Mindig lehet jobbat,
szebbet alkotni.
Olyan világot
akarok teremteni a kamerám által, amit az emberi szem nem lát!




